Büszkék vagyunk arra, hogy az Akik maradtak című film eljutott az Oscar-díj előszobájáig, figyelemre méltó elismerés, hogy az alkotást az amerikai filmakadémia 93 filmből választotta be a szűkített listán szereplő, legjobbaknak vélt 10 mű közé - hangsúlyozta Káel Csabaa magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek hétfőn.

Az amerikai filmakadémia hétfőn jelentette be 24 kategóriában Oscar-jelöléseit Los Angelesben. A legjobb nemzetközi film kategória öt jelöltje közé végül nem került be Tóth Barnabás alkotása, az Akik maradtak című magyar film.   

Akik maradtak Oscar-díj
Akik maradtak (Fotó: port.hu)

Káel Csaba szerint kiemelkedő eredmény, hogy az utóbbi időszakban egyre gyakrabban jut el magyar alkotás a világ legnagyobb presztízsű filmes díja közelébe. "Ahogy a nemrégiben az Örök tél című másik magyar televíziós alkotás által elnyert Nemzetközi Emmy-díj, úgy ez a mai jelölés is nyomatékosítja a hazai televíziós filmgyártás jelentőségét. Fontosnak tartom, hogy a televíziós formátumokat is tovább erősítsük, színvonalas és közönséget vonzó sikeres alkotások szülessenek" - fogalmazott Káel Csaba, aki az elmúlt napokban a Palm Springs-i filmfesztiválon képviselte a magyar filmipart az Egyesült Államokban.    

Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra Program ötletgazdája és koordinátora azt hangsúlyozta, hogy "bár az Akik maradtak című film végül sajnos nem jutott el az Oscar-jelölésig, mégis egy olyan filmnek, ami alapvetően nem moziforgalmazásra készült, költségvetése pedig eltörpül a nagy európai vagy amerikai filmeké mellett, már az is hatalmas siker, hogy bekerült a legjobb 10 közé".

Kollarik Tamás emlékeztetett arra, hogy a Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi díjat gyűjtöttek be az évek során.

Forrás: MTI

Az III. Hét Domb Filmfesztivál támogatói:

Zanzibar Guru
Komlói Fűtőerőmű ZRt.
KVG ZRt.
Komló Víz Kft.
Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesület
Fair- Expo Kft.
Műszer-elektronika Kft.
Keller Pincészet
Komlói Színház- és Hangversenyterem
Közösségek Háza Komló
Mini ZOO Komló
Profi Padló Lakberendezés