1821

???

Emmi néni csodálatos élete

Kategória: Felnőtt - Dokumentumfilm

Rendező: Száraz Eszter

Nemeskéri Emma 1937-ben kezdett látszerészként dolgozni Libál Lajos akkor még egyedülálló optikájában, és csak 100 évesen hagyta abba a munkát, végigdolgozva közel 80 évet az apró boltban, ahol felépített magának egy külön kis világot. Portré és korrajz a 20. századról egy mindig mosolygó 101 éves hölgy történetén keresztül bájjal, humorral, a hús-vér emberek valódiságával és a régvoltak hétköznapi drámáival. Kapocs a szüleinkhez, nagyszüleinkhez, dédszüleinkhez és a felismerés, hogy az élet- bármikor éljünk is, és bárhány évesek is legyünk – addig élhető igazán, amíg mi magunk is úgy érezzük, hogy van értelme a létezésünknek.

Emmi néni emlékei és életének helyszínei, a régi és a jelenkori Budapest arcai élő képeslapként elevenednek meg, miközben betekintünk a látszerészet világába, azokba az időkbe is, amikor a műszemet úgy vitték, mint a cukrot.

Egy néző csak egy filmre adhat le szavazatot, a későbbiekben a szavazat nem módosítható!

Az IV. Hét Domb Filmfesztivál támogatói:

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Komló Város Önkormányzata
Komló Összeköt Egyesület
Hauni Hungária Gépgyártó Kft.
Tom-Transz Kft.
Műszer Elktronika Kft.
Zanzibar Guru